Kádár Gabriella dr. (PhD), Pszichológus

Önismeret – önteremtés

„Gnóthi szeauton!” (azaz: ismerd meg önmagad!, állt a felirat az ókori Hellasz híres jóshelyén, Delpohiben) (Rudas, 1997)

„Semmi sem jó vagy rossz, csak a vélemény teszi azzá.” W. Shakespeare[1]

Ahhoz, hogy a teljességet, egész-séget megtapasztalhassuk és fenn tudjuk tartani, elengedhetetlen, hogy ismerjük önmagunkat. Az önismeret kifejezés nagyon népszerű, és sokan, sokféle értelemben használják. Mit jelent a Kedves Olvasó számára? Érdemes megállni pár percre, és őszintén válaszolni erre a kérdésre.

Az alábbiakban megkísérlem körvonalazni azt a jelentését, amely a harmónia, teljesség eléréséhez szükséges.

Bagdy Emőke és TelkesJózsef szerint[2]: „Az önismereti munka a társas tükörben láttatott viselkedés háttértényezőinek felkutatása, megismerése, tudatosítása, viselkedésünk okainak (történetének) megértése, kontrollálása, saját lehetőségeink, kreatív potenciáljaink felszabadítása, az ideális és reális közti lehetséges, kiegyensúlyozott belső viszony kimunkálása...”

A pszichológián belül először a humanisztikus irányzat tekintette az embert tudatos lénynek, aki képes tenni önmagáért, céljai megvalósításáért, és nem kiszolgáltatott belső (pl. ösztönök, vágyak, félelmek, gének) vagy külső hatásoknak (pl. el nem fogadó környezet, hibás nevelés).

Mindenen lehet változtatni! Fontos, hogy ezt elhiggyük, hiszen tudjuk, a hit hegyeket mozgat! A kudarckerülés (amikor túl könnyű vagy éppen túl nehéz, lehetetlen feladatok elé állítjuk magunkat), a tanult tehetetlenség (amikor az az alapvető nézetünk a világról és benne magunkról, hogy úgysem tudjuk befolyásolni azt, hogy mi történjen velünk) önsorsrontáshoz vezet. Ez történik akkor, amikor valaki pl. részegen megy el egy fontos eseményre, ezzel alakítva ki negatív képet önmagáról, s esélyt sem ad magának, hogy sikerüljön pl. az állásinterjú.

A gyermekek még nincsenek, nem lehetnek tudatában annak, hogyan befolyásolják saját életüket, kapcsolataikat, sikerességüket gondolkodá­sukkal, érzelmeikkel, viselkedésükkel. De ha olyan felnőttek veszik körül őket, akik azt a modellt nyújtják és szavakkal is azt tanítják: figyelj magadra, vállald a felelősséget tetteidért, tanult a tapasztalataidból, kísérletezz magaddal, bízz magadban, gondolkodj pozitívan, és tanuld meg: te vagy felelős azért, milyenné alakítod az életed! Kesereghetsz egy életen át a sorsodon, vagy választhatod azt, hogy abból, ami van, kihozd a legtöbbet – hogy kinek mi a legtöbb, az változó.

Jung megkülönbözteti a tudatos ént a valódi önmagunktól, melyet selfnek nevez. A self sokkal több, mint amit a tudatos ego tartalmaz. Az ego el tudja mondani önmagáról, hogy néz ki kívülről, milyen (számára ismert) jó és rossz tulajdonságai vannak, általában mit szokott csinálni stb. Azonban ez csak a felszín. A self a személyiség magja, központja, tartalmaz tudattalan részeket is: pozitív és negatív értelemben egyaránt. árnyékszemélyiségünk mindenhová elkísér bennünket, s általában nem szívesen szembesülünk vele, nem könnyű szembenézni azokkal a tulajdonságokkal, amiket nem szeretünk magunkban.[3] De kell! A pedagógus, szülő feladata, hogy segítsen elviselni a gyermeknek, ha hibázik, segítsen megbocsátani önmagának, ugyanakkor vállalni tettei következményeit, és segítsen abban is, hogy helyre tudja hozni a hibákat. Nem jó, ha azt tanulja meg a gyermek: mindig tökéletesnek kell lenni, mindenkinek meg kell felelni, nem szabad hibázni, kemény büntetés jár az elkövetett hibákért, és nem lehet azokat jóvátenni. Senki sem tökéletes. Vagy éppen azt is mondhatnám: mindenki az. Az önismeret tehát nemcsak tulajdonságaink – képességeink alapos ismeretét tükrözi, hanem a self, valódi önmagunk minél teljesebb és folyamatos megismerését.

A transzperszonális pszichológia is hasonló alapelveket vall, de kiterjeszti az egyén létezését, és egy nagyobb egész részének tekinti, az egyénen túl­mutató jelenségekkel foglalkozik, melyeket fontosnak tart a kiteljesedéshez. Fontosnak tartja a tudatos énünk (ego) meghaladását, a találkozást valódi önmagunkkal, az egység érzetét másokkal és a mindenséggel. Ez a ma emberének fontos feladata, hiszen (újra) hangsúlyossá váltak a régi hagyományok bölcseletei: az emberi tudat jelentősége és kölcsönhatása mindennel. Ennek része nemcsak az ember létének, társas kapcsolatainak átértékelése, hanem annak a felelősségérzetnek a felvállalása, hogy mi emberek közösen tesszük (tönkre) a világot, amiben élünk, s mi alakítjuk bolygónk jövőjét is. Az önismereten túl tehát képesek vagyunk teremteni is:

– saját magunkat,

– kapcsolatainkat (család, hivatás, barátok stb.),

– lakó környezetünket, falunkat, városunkat,

– országunkat,

– világunkat.

„Az élet nem arról szól, hogy megtaláld magad. Az élet arról szól, hogy megteremtsd magad!”

                                                                                                              G. B. Shaw[4]

Amiről beszélek, az tehát nem egy állapot, amire azt mondhatjuk, hogy elérhető („Én már ismerem magam.”). Tehát az önismeret nem véges, hanem  végtelen folyamat. Helyesebb lenne inkább önismereti – önteremtési tudatosságnak tekinteni: mintha mindig lenne egy önmagunkat figyelő szemünk és fülünk, egy önmegfigyelő részünk, mely mindig a mostban működik: ebben a jelen pillanatban miket gondolok, mit érzek, miközben valahogyan viselkedem. A következő lépcsőfokon pedig próbálok magyarázatot találni viselkedésemre: milyen múltbeli minták, sémák, automatizmusok működtetnek engem az adott pillanatban – ezeket felül lehet bírálni és megváltoztatni: mely sémáim szolgálják jól jelen alkalmazkodásomat, és melyeket érdemes elvetni, mert már nem állják meg a helyüket.

„Ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélhessen – el kell tévednie. Aki soha nem téved el a szellem útjain, az sosem fog önmagára eszmélni.”[5]

Akkor tehát mit tehetünk önmagunkért? Mik az önmegismerés – önteremtés módszerei?

Számos út létezik az önmagunkhoz vezető úton, és szabadon választott, hogy ki melyiken indul el. Aki keres, az talál. Legyünk nyitottak, befogadóak, és meg fogjuk találni azt az utat, ami nekünk a legjobb. Ha egészen tág értelemben beszélünk az önmegismerés módszereiről, akkor egyszerűen azt mondom: az maga az élet, a tapasztalás. Ha van egy folyamatos, önmegfigyelő, tudatos részünk, akkor minden nap minden pillanatában tanulunk valamit önmagunkról. A filmekből, könyvekből szintén juthatunk ilyen tapasztalatokhoz. A művészet is ezt szolgálja, akár műveljük azt, akár nézőként veszünk részt egy alkotásban.

Sajátos eszköze az önmegismerésnek, tudatalatti tartalmaink feltárásának álmaink megfigyelése és értelmezése. „Az álmok azt mutatják meg, ami a lelkünk mélyén foglalkoztat bennünket…”[6]

Az önfeltárás hatékony és egyszerű eszköze az írás. Nem véletlen, hogy a serdülők szeretnek naplót írni. Viharos, változásokkal teli életükben nagyon fontos önmaguk megismerése és újjáteremtése, ennek pedig nagyszerű eszköze az írás. Amikor leírjuk a velünk történt eseményeket, azt kívülre helyezzük önmagunkon, csökkentjük a feszültségét, gondolatainkat és érzéseinket rendezzük, jobban átlátjuk, megértjük, az egész koherensebbé válik. Új perspektívába helyeződhetnek az események. Mindenkinek javas­lom, hogy próbálja ki! A gondolataink, érzelmeink, tetteink gátlása a testünktől munkát, energiafelhasználást igényel, hosszú távon ez túlságosan igénybe vesz bennünket, és stresszt jelent.[7] A papírra vetett leírásnak az alábbi menete javasolt: mi történt velünk, mit érzünk ezzel kapcsolatban, és végül: miért érezzük ezt. Különösen igaz ez régen elfojtott, legátolt, negatív, akár tragikus élmények esetében. A feltárás gyógyító, felszabadító hatású, akár szóban, akár írásban történik. Testileg, agyhullámok és galvanikus bőrreakciók mérésével igazolták, hogy ez elengedési élményt jelent az ember számára. Ez pedig segíti az élmény feldolgozását, javítja az immunfunkciókat és testi egészségünket is.[8]

Vannak olyan utak, melyek kifejezetten az önmegismerést célozzák: pszichológiai tesztek, megváltozott tudatállapotokat felhasználó technikák (amelyek segítik a mindennapos tapasztaláson túli, tudattalan tartalmak felszínre hozását): relaxáció, immagináció, meditációs technikák, hipnózis; jóga; kineziológia; egyéb alternatív – természetgyógyászati módszerek[9]; a pszichoterápia bármilyen formája, önismereti csoportok, terápiás közösségek, tréningek (korlátozottabb mértékben), családállítás, selfness-technikák.[10]

A pszichológiai módszerek (pl. egyéni, pár- és családterápiák, önismereti csoportok segítenek felszínre hozni és összegyűjteni az emléktöredékeket, emóció-foszlányokat, szokás-maradványokat, amik az adott, jelenlegi viselkedésünket befolyásolják. Segítenek átéléssel felismerni és megérteni jelen viselkedésünket. Ilyenkor a jelen helyzet új megvilágításba kerül, sokszor élünk át ilyenkor aha-élményt. Ez vezethet el jelen életünk változtatásához, a tudatos, teremtő életvezetéshez, a torzításmentes, örömteli társas kapcsolatokhoz.[11]

Ezek a módszerek mind azt a bölcsességhez vezető utat támogatják, amelynek célja életünk megértése és tudatos alakítása. A mai világ közelít a régi bölcseletekhez, és az embert a mindenség részének tekinti, akire ugyanazok a működési törvények érvényesek, mint az univerzumra. A kvantumfizika megdöbbentő eredményei igazolják ezt, és számos gyógyító eljárás ötvözi őket saját eredményeivel. Ilyen pl. a pszicho-neuro-immunológia (mely a lelki működés, az idegrendszer és az immunrendszer összefüggéseivel foglalkozik) vagy a biofizikai orvoslás (mely a sejtek közötti információáramlással foglalkozik, és nem kémiai úton gyógyít).

Egy ideális világban pl. a gyermekeinkkel sok időt töltő pedagógusok is tudatosan irányítják és teremtik saját életüket, és azt közvetítik a gyermekeknek is: figyeld meg magadat, ismerd meg magadat, tedd teljessé saját belső potenciáidat, tekintsd magad a világ működő részének, kísérd figyelemmel gondolataidat, érzéseidet, s nem utolsósorban: bízz magadban! A magyar nyelv szavai, ha figyelünk rá, sokat segíthetnek ezeknek a folyamatoknak a megértésében. Ha azt mondom valamire, hogy kép-telen vagyok rá, nem is fog sikerülni, mert nem tudom el – kép-zelni azt, hogy meg tudom csinálni. Amit el tudunk kép-zelni, arra kép-esek is vagyunk. Jó lenne, ha ezt gyermekeinknek is megtanítanánk, és egy kudarc után (pl. nem jól sikerült dolgozat, feladat) nem leszidnánk őket, hanem segítenénk nekik megérteni a kudarc okát, és segítenénk őket abban, hogy el tudják kép-zelni, hogy kép-esek rá. Számos módszer fel is használja ezt a technikát: relaxált állapotban elképzeljük azt, amit szeretnénk elérni.[12]

Összességében mindegy, hogy ki, milyen „módszert”, utat választ a legbensőbb önmagával való  kapcsolatteremtésre. Ha az életünket tanulópályának tekintjük, melynek célja saját fejlődésünk, akkor a módszertől függetlenül járjuk utunkat, az egyéni szabadság meghagyása az út kiválasztásában nagyon fontos. És  az is fontos, hogy türelmesek legyünk  magunkhoz és másokhoz – ezt a folyamatot nem lehet erőltetni és  siettetni sem. Ha valakit „elciplenek” pl. egy pszichológushoz – az nem szokott eredményt hozni, a belső motiváció nélkül senki nem tud segíteni.

Ha azonban megvan a cél: „a személyes és egyetemes fejlődés”, és ez belső motivációból fakad, akkor el  kell indulni az úton,  vállalva annak minden nehézségét és szépségét. Mindenkinek jó „munkát” kívánok hozzá.